Eötvös filmfesztivál 2014

Idén is megtartották az iskola egyik legnagyobb kaliberű eseményét, a Filmfesztet. Számomra a Filmfeszt talán az egyik legizgalmasabb és legjobban várt program minden évben. Egyrészt a film jó dolog, másrészt, ha olyan emberek vágnak filmkészítésbe, akiket ismersz, akkor még jobb. Hát, az idei filmfesztivál azért lehetett volna jobb is.

Kevés film volt tavalyhoz képest, és bár nincsenek olyan nagyon éles emlékeim az előző évről, csak kevéssé emlékszem a filmekre, de idén még egy kicsit gyengébb volt a felhozatal, tisztelet a kivételnek. A mostaniak közt is voltak jók, de a tavalyi jobbakat ezek általában nem közelítették meg. Az esemény hangulata ennek ellenére kellemes volt, jó érzés volt látni, miként árasztották el az Urániát az E5vösösök, és miként bővült újból néhánnyal az iskola önjelölt fotósainak száma. (jó, igaz, valahol el kell kezdeni.) A zsűri tagjai idén is neves, a filmszakmában jártas emberek voltak, döntéseikkel csak elégedettek lehetünk. Az esemény műsorvezetője is a különlegesnek mondható, Szirmai Gergely, talán a leghíresebb magyar vidóblogger látogatott el hozzánk. Vele kapcsolatban vegyesek voltak a legtöbbek érzései, nekem is. Tisztelem munkásságát, én viccesnek is tartom, a legtöbb videóját láttam, bár én igazából jobban örültem volna annak, hogyha az egyik iskolatársamat láthatom a színpadon brillírozni, de így se sikerült rosszul.  Sokan azonban a végletekig mentek vele kapcsolatban, van a rajongásnak egy szintje, ami már tényleg túlzás. Ám az se túl jó, ha valaki azért utálja és szólja le, mert túl populáris az ő, az átlagnál fejlettebb ízlésénél.  Megpróbáltam mindegyik idei filmről írni egy pár sort, mondhatni kritikát, de azért egyelőre nem bátorkodom így hívni, előre félek, hogy Gergely Károly megver a folyósón, ha lehúzom a filmjét.  Amúgy meg teljesen mindegy, hogy én itt mit írok le, mert a lényeg az E5vös filmfesztivál filmjeinél mindig az marad, hogy a készítő kicsit kóstolgassa a filmkészítés világát, és az, hogy mi mozivásznon láthassuk az osztálytársainkat színészkedni.

Korrekció:

Rögtön az első film felelevenítette a filmfesztivál legnagyobb kérdését az alkotók részéről: „Tudok-e egy komoly filmet csinálni, amit a közönség is értékelni fog, avagy maradjak a jól bevált komédiánál?”. Van minden évben egy-két bátor alkotó, aki megpróbál komoly mondanivalójú filmet, drámát készíteni. Ezeket a próbálkozásokat nagyra kell értékelni, mert egy egyszerű kis vígjáték forgatókönyvének kitalálása és megvalósítása nem annyira nehéz, mint egy komolyabb történeté.  Viszont ezt a kérdést az alkotó mindenképp döntse el, mielőtt nekilát a filmnek, mert ha ő nem dönti el, akkor miképp dönthetné el a közönség? Ez az eset állt fenn a Korrekció című filmnél, ami Gábor Bence alkotása. Őszintén megmondom, hogy így négy nap után már nem is tudok visszaemlékezni eléggé a filmre, mert nekem annyira zavaros volt, és YouTubeon se találtam meg.  Az ezek után következett rövid kérdezz-felelekből jobban megismertem a filmet, mint abból, amit a vásznon láttam. Az, hogy ez a film arról szólt, hogy nincsenek véletlenek, nekem nem tudott átjönni. Éreztem benne egy kevés Eredetet, de egy kevésbé ismert filmet, a Sorsügynökséget mindenképp, bár ez lehet, hogy csak véletlen egybeesés. Nem tudom azt az elméletem elvetni, hogy Gábor Bence, aki iskolánk egyetlen rappere, sokat nézett gengszter rap klipeket, mert az egész képi világ és a választott helyszínek nagyon emlékeztetnek azoknak a világára. A rendező tavalyi filmjére visszaemlékezve fejlődés tapasztalható.  Ha ehhez képest is lesz fejlődés jövőre, akkor a következő filmje kifejezetten jó lesz, csak több időt kell rá szánnia.

Hídavatás:

Tóth Eszter és Herczog Noémi filmje szerintem az idei filmfesztivál egyik legjobb alkotása volt. Ők eldöntötték, hogy komoly filmet fognak csinálni, és sikerült is. Megpróbáltak egy Arany János balladát, a Híd-avatást filmre vinni, szerintem sikerrel. Nem jegyeztem meg, hogy honnan ollózták össze a szövegkönyvet, de részben természetesen a versből, és a mű ismeretében biztos még jobban tetszett volna. Most elolvastam, és megértettem a film elején a szerencsejátékos részt is, mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el. Tetszett, hogy sikerrel adtak át filozofikus gondolatokat egy ilyen rövidfilmben. A színészi játékok is jók voltak, a főszereplő Töll Konrád a legjobb színésznek járó díjat is átvehette volna, ha ott van. Egy dolgot jegyeznék meg, talán kicsit lassabban haladhatott volna az egész történet, az én gyenge és lassú agyamnak kissé nehéz volt ilyen gyorsan felfogni, bár lehet, hogy ez tényleg csak az én hibám.

Gyilkos Jeff:

Kifejezetten szórakoztató volt Lászay Péter filmje. Az elején a cím leeső betűi egyből megadták az alaphangulatot.  Szeiman tanár urat kitűnően be lehet vetni gonosz szerepekben és akcióhősként is, bár én nagyon szívesen látnám őt más típusú karakterben. Több filmnek is tetszett a zenéje, de ennek kifejezetten, jól illett a történethez.  Az operatőr díjat is kapott, és ő volt az első, akinél észrevettem, hogy játszott a fesztivál kijelölt témájával, a fénnyel, mikor a sötét pincében találkozott össze Jeffel az egyik ügynök. Igaz, egy filmben akkor is szerepet kap a fény, ha nem akarod, mert fény nélkül nem nagyon lehetne filmet készíteni.

Burkus a fényben:

Dóczy Botond filmje egyedi a Filmfesztiválok történetében, legalábbis azokéban biztos, amelyeken én részt vettem, mert én még nem láttam animációs filmet itt. A legszebb rész a kolbász volt. Ott nekem kicsordult a könnyem is, bár nem tudom, hogy azért, mert olyan vicces volt, vagy azért, mert olyan megható. Ha jobban belegondolok, ez a film sokkal komolyabb kérdéseket boncolgatott, mint a Hídavatás.  A Menny, a Pokol és a kolbász hármasa került szembe egymással, és Burkus, aki nem mellesleg a legjobb női főszereplő lett, természetesen a kolbász mellett dönt. A film kifigurázza a magyarságot, melynek legtöbb tagjának egy kolbász mindennél többet ér. Egy jó Csabaiért én is kikeresztelkednék. Szívesen találkoznék még egyszer Burkussal és a kolbásszal. Mindenképp legyen folytatás! Követeljük.

Mester és tanítvány:

Heppes Áron és Váncza Kristóf filmje a Hídavatás mellett a másik kedvencem. Ezt a filmet sajnos nem is szidhatom, mert a Heppes Industries is forgalmazói között van és tudom, hogy aki kikezd A Céggel, az megütheti a bokáját. „Az életben azért vannak nehézségek, hogy leküzdjük őket, erre a legjobb mód az alkotás.” Ez a filmben elhangzó egyetlen mondat, és akár a fesztivál szlogenje is lehetne. Különben jól összeválogatott zenei aláfestéssel ellátva tekinthettük meg a művet. A film több szempontból is különleges élmény. A legfontosabb, hogy megismerhetjük Váncza Kristóf hatalmas ruhatárát, sőt, több Váncza Kristófot is láthatunk egyszerre. Ez a való életben olyan mértékű gyönyör lenne, hogy azt elmondani se lehet, nem is merem elképzelni. Emellett megismerhetjük azt az új filmes nyelvet, melyet a kamera ugrálásával hoztak létre, és használták a filmfeszt témáját, mikor Heppes Áron árnyékát láthatjuk, de ami a legfontosabb, vicces. Ha valaki nem volt ott a fesztiválon, akkor ezt a filmet nézze meg YouTubon, mert szerintem megéri. A film a legjobb ötlet díját is megkapta. (Majdnem csak ez van fent a neten. Mindenkinek ajánlom, aki a jövőben indul, hogy utána töltse fel valahova, mert elég nehéz egy megtekintés után, emlékekből írni róluk.) Igaz, sajnos a Szirmai Gergellyel való beszélgetésük nem lett felvéve, mert az érdemelne egy külön bekezdést itt.  Ezt a filmet mégiscsak talán egy Paulo Coelho idézet írná le a legjobban:

„A fény harcosa (...) tudja, hogy minden csata során tanult valami újat. De a legtöbb lecke túl sok szenvedést okozott neki. Többször is fölöslegesen vesztegette az idejét, hogy hazugságukért harcoljon. És sokszor szenvedett olyan emberek miatt, akik nem érdemelték meg a szeretetét. A győztesek nem követik el kétszer ugyanazt a hibát. Ezért a harcos csak olyasmiért teszi kockára a szívét, amiért érdemes.”  Igen, ez Váncza Kristóf és Heppes Áron, a fény harcosai.

Bölcsészek 2 – Petrinszky szerelme

Elérkeztünk az utolsó filmhez, mely emellett a fesztivál legjobb filmje díjat érdemelte ki. Itt is szponzor a Heppes Industries, sőt a főszerkesztőm, Gergely Károly rendezte, úgyhogy itt se lehetek őszinte, bár sajnos úgysincs túl sok lehúzni való benne.  Az operatőri munka nagyon rossz, de ezt a rendező is kimondta nyíltan, nincs rejtegetni valója. Kapitány Frigyest most alaposabban megismerhettük, mint színészt, és kiérdemelten kapta meg megosztva a legjobb férfi főszereplő díját. A szövegkönyv volt a legjobb a filmben, leginkább Frici szövegei, csak gratulálni tudok hozzá.  Felettébb mókásnak mondhatóak, bár ha nem szöveggel van, talán még jobb. Igazából azért nem tetszett annyira az összkép, mert ha vicces is, akkor is látszik rajta, hogy elég igénytelenül lett megcsinálva. Beke István szerepeltetése teljesen indokolatlan és enyhén hatásvadász, de hát a kapcsolati tőke, mint tudjuk, nagyon fontos, és ezt is meg kellett mutatni a filmben. A végén a csattanó kifejezetten jól sikerült, és még egyszer Plútót is „hallhatjuk”.

Így, hogy átgondoltam az összes filmet, lehet, nem is volt annyival rosszabb ez a Filmfeszt a többinél. Remélem, jövőre is lesz, nagyon jó, hogy az iskola, illetve diákjai ilyet szerveznek. Igaz, hogy ott is megköszöntük nekik, de még egyszer köszönjük meg minden szervezőnek, támogatónak, az Urániának, a zsűrinek, a készítőknek és magunknak, hogy van egy Filmfesztje az E5vösnek, mert nem tudok még egy iskolát mondani, ahol hasonló lenne. Még én is írhattam egy ilyen épületes cikket az egészről. Itt kezd el felfelé ívelni újságírói pályafutásom.

Végh Bálint