2014. április 8., kedd

Kommentháború és ál-Szirmai Gergely a Bronzbaglyon.


Íme, végre lehull a lepel. A kérdés, amin már napok óta rágódtak álmatlanul, megoldódik. Eme jeles blogon két napja jelent meg egy cikk, Levél Szirmai Gergőnek címmel. Az írás alatt pár órával a megjelenés után enyhén agresszív hangvételű komment jelent meg egy névtelen kritikustól. Szirmai úr agresszív védésére egy Molnár Bernadett rajongó egyből hasonló hangvételben visszavágott, mire elszabadult a pokol. Újabb névtelen kommentelők után a csatába belebonyolódott B.Eszti, karolyka, valamint BK (Borbiró Kristóf?), sőt még a híres fotós, Judy is tiszteletét tette. A cikk írója megpróbálta megvédeni magát, de ez csak félig-meddig sikerült.

A szerkesztőség tagjai megörültek, hogy olyan menő oldal lettünk, ahol már kommentháború is van, de ekkor nem várt fordulat rengette meg a világmindenséget. Maga Szirmai Gergely írta meg reakcióját a cikk alatt. Illetve elsőre úgy tűnt. 

Iskolánk két gráciáját megkérdeztem, hogy ők mit gondolnak, vajon ez valóban az-e, aminek látszik. A kommentelő alapos munkát végzett, de nem tökéleteset, mert megsejtették a turpisságot. Hiba volt említeni, hogy nem fogják elhinni ki ő.
A blogunkon több féle módon is lehet kommentálni. Lehetséges a Google fiókodból, de akár úgy is, hogy megadsz egy nevet és egy linket, amely megnyílik, ha a névre kattint valaki. A mi Szirmai Gergelyünk linknek egy szirmaig nevű Google+ fiókot adott meg, mely a videós eredeti HH előtti fiókjának a neve és így teljességgel eldönthetetlenné tette, hogy most akkor ki is ő valójában.

Azonban a Bronzbagoly szárnya mindenhova elér. Szerkesztőségünk Sherlockja (én) elkezdtem visszafejtegetni a szálakat és az összerakott részletekből a megoldás feltárult előttem. Ki is volt a kommentelő valójában? A cikk véghére akár ki is derülhet.

Azt hinné ennek a kérdésnek a megfejtése nem volt könnyű munka, pedig az újabb és újabb nyomok maguktól tűntek fel. Két bizonyíték és az ügy lezárva. A nyomozáshoz mindösszesen a Facebook profilomat kellett használnom.

Elsőnek ezt a postot találtam meg:
Nem akarom megsérteni a nagytiszteletű személyi jogait ezért kitakarom a nevét, úgy is mindenki tudja, hogy ki ő, aki nem az nem is számít.

Ezek után kitűnő kapcsolati tőkémet kamatoztatva megtaláltam Szirmai Gergely álnéven működő profilját és egy üzenet segítségével már meg is oldottam a nagy rejtélyt. 



A rövid üzenetváltásomat követően megjelent a legfölső képen látható válasz a kommentre az Én nem hiszem el, hogy te vagy Szirmai Gergely néven. Azt nem tudjuk, hogy ez kitől származik, de lehet, hogy a valóditól.
Tehát a kommentelő nem igazi. De akkor ki volt az? Talán tudom, talán nem. Lehet, hogy kiderül. De csak, ha eztán rendszeresen látogatják a blogot!!!


Végh Bálint

4 megjegyzés:

  1. Miért ne lenne Szirmai Gergő?? Kicsit talán te is magadbe méjedhetnél...ahelyet, hogy csak kritizálsz!...

    VálaszTörlés
  2. http://weknowmemes.com/generator/uploads/generated/g1386738152767189257.jpg

    VálaszTörlés