2014. április 8., kedd

Megmondjuk a zsűrinek is

Kész szerencse, hogy drága Végh Bálint már írt kritikát az idei Filmfeszt filmjeiről, így megmentve engem egy efféle feladattól. Nem szerettem volna véleményt mondani az alkotásokról - ugyanis szerintem ez a mélyentisztelt zsűri dolga lett volna.

Nyilván nem várunk echte profizmust filmkészítőinktől, stábjuktól és lau-büdzsés (vagy esetenként nulla forintból létrehozott) filmjeiktől. Pénztárca ide vagy oda, alkotó és alkotó közt is van különbség, de nem fogok filmeket összehasonlítani, szerintem egyértelmű, hogy miről van szó. A zsűri hozzáállását és munkáját szeretném megkérdőjelezni.

Vegyük a tavalyi Filmfesztet, és azért azt, mert az idein kívül nekem csak azon adatott lehetőségem részt venni, tehát ez az egyetlen viszonyítási alapom.

Borítékvivő macaként  Díjátadó staffként csak néhány mondatot sikerült elcsípnem a zsűri szájából, szó szerint nem tudnám felidézni, de emlékszem, hogy sokkal keményebben álltak az egészhez. Néhol talán túl keményen, és a példának okáért, Gábor Bence barátunk vagy a Genovéva Productions lehet, hogy sírva ballagott haza a 2013-as Filmfesztről (ezt nem tudhatom, ugyanis az ominózus este nem beszéltem velük), de Gábor Bence idén is belevágott, és a maga útját járva fejlődött, Tóth Eszti és Herczog Noémi pedig homlokegyenest a tavalyi koncepciójuknak, fogtak egy tisztességes kamerát, írtak egy szövegkönyvet, és beszéltettek egy tehetséges színészt. Azt tudom, hogy az imént említett két alkotócsoport munkáját az előző évben lehúzták, a Bölcsészek I. és a Heppes Industries értékelésére nem emlékszem, de a filmekre igen, és egyértelmű, hogy sok szempontból ők is átgondoltabban forgattak - fejlődtek. Az előbbi két filmnél azért eresztettem bőbb lére, mert látható, hallható, szagolható, kézzel fogható a változás.

Hogy miért? Őszintén szólva, szerintem azért, mert tavaly megkapták a magukét. Úgy láttam, hogy az idei zsűri felfogása - cuki kis filmezgető gyerekek, adjunk mindenkinek valami díjat - sokkal lealacsonyítóbb, mint az őszinteség.

Ha a fejlődés a cél, és nem kisegítő iskola vagyunk, ahol a diákoknak a szó nélkül hagyott kamu-sikerélmény úgy kell, mint egy falat kenyér, akkor legközelebb előre tudatosítsuk a zsűriben, hogy a feladatuk nem mosolyogva átadni az okleveleket (mert azt már Kurta Kammilára és Márton Annára bízta az RGárda), hanem elmondani a véleményüket, természetesen olyan formában, hogy az be- és elfogadható legyen az alkotók számára, és természetesen a körülményeket és életkorukból fakadó tapasztalatukat figyelembe véve.

Na, végül mégiscsak sikerült magamra vállalni a megmondóember szerepét, pedig nem is vagyok ennyire okos.
                                                                                                                                          
Szurdi Panni

1 megjegyzés: