2014. szeptember 30., kedd

Igazgató úr levele a diáksághoz - Az új kilépési rendszerról

Kedves Diákok!



Mindnyájunkat érzékenyen érintő, az eddigi szokásokat módosító témáról szeretnék tájékoztatást adni számotokra: az iskolában való tartózkodás és a kilépés lehetőségeinek kérdéséről.


Ha erről csupán fegyelmi ügyként gondolkozunk, akkor a házirendre hivatkozunk:
„A tanuló kötelessége, hogy részt vegyen a kötelező foglalkozásokon. A választott foglalkozások leadását köteles bejelenteni.”


Az iskolában a tanítás negyed kilenctől negyed háromig tart (ezt nevezhetném a kötelező törzsidőnek), ahogyan ezt tudjátok is. Ez az az időszak, amikor csak speciális esetekben, engedéllyel lehet elhagyni az épületet.



Ilyen lehetőségek:

Állandó kilépési engedély
Ha egy diák a nap elején vagy a nap végén levő valamelyik tanítási óráról állandó felmentést kap (előrehozott érettségit tett a tárgyból, esetleg nem jár valamelyik fakultációra, vagy hivatalos felmentése van valamelyik órájáról).

Alkalmi kilépési engedély
Ebben az esetben egy adott tanítási napon marad el a diák utolsó órái közül egy vagy kettő.
Ilyenkor az igazgatóság az adott nap elején a portára leadja azon csoportok listáját, akikre ez vonatkozhat.


A fentiek egyelőre papír-alapon bonyolódnak, a közeljövő informatikai fejlesztése véglegesíti a kilépés lehetőségének praktikus részét.


Ezek alapján nincs tehát szabad kijárkálás az iskolából (sem ebédelni, sem lukas órán); és hogy ez így történjen, az szüleitek és tanáraitok igénye is egyben. Fontos ez továbbá a biztonság, az iskola felelőssége és a tanítás folyamatossága miatt egyaránt.


Lehet, és érthető hogy kemény szigorításnak élitek meg a változtatást, főleg a végzősök, akik már megszerzett jognak tartották az eddig történteket, de kérem, hogy gondoljátok át a következőket: a változással csupán a rendetlenség helyett rend lehet, valamint az a gyakorlat valósul meg, aminek eddig is működnie kellett volna.



Bízván megértésetekben és együttműködésetekben




Moss László igazgató

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése