Költözés az e5vosdo.hu-ra

Aholy E5vös! (Ki emlékszik még erre?)

Több, mint egy éve hallgat a Bagoly. Több kísérlet is volt már az újraindítására, mint a DÖ, mind az Eötvös Diák részéről. Most nem ez történik.

A DÖ ezúttal egy sokkal nagyobban gondolkozik: Új eötvösös közösségi hírportált hoztunk létre, amelynek célja, hogy egy helyen megtalálható legyen, minden ami az Eötvössel és az eötvösökkel kapcsolatos.

Honlapfejlesztő csapatunk ennek tervezésén és elkészítésén több, mint egy éve dolgozik és most megnyitjuk a nyilvánosságnak. Hivatalosan még tesztidőszakban, azaz "béta" fázisban van a Honlap, ezért hibák előfordulhatnak, de a fő funkciók működnek.

Mit jelent ez, hogy "közösségi hírportál"?
Azt, hogy nem legfeljebb pár tíz fős szerkesztőségű Eötvös-blogban, hanem egy olyan hírportálban, amit akár 900-an szerkesztenek. Ezt nem egyik napról a másikra szeretnénk elérni és nem is mindenféle rendszer nélkül. Az oldalon egy általunk "szerkesztőségrendszernek" nevezett struktúrát építettünk ki, amely lehetővé teszi, hogy egy hierarchia szerint írói csoport különböző témákban blogoljanak. Többet magán az oldalon olvashattok.

Ahhoz, hogy facebookon is megjelenjen minden új cikk, a majdnem 7(!) éve inaktív DÖ oldalt vesszük igénybe. Az itt megosztott cikkek alatt szinkronizálódnak a kommentek is, így a honlapon és facebookon ugyanazokat a megjegyzéseket láthatjátok.

Reméljük elnyeri tetszéseteket az oldal,
Az Eötvös DÖ Honlapfejlesztői csapata

http://e5vosdo.hu/foszerk/2017-08-15/Open_beta_announcement

A facebookos kísérőoldal: https://www.facebook.com/e5vosdo/

A Honlap főoldala: http://e5vosdo.hu

Megmondjuk a zsűrinek is

Kész szerencse, hogy drága Végh Bálint már írt kritikát az idei Filmfeszt filmjeiről, így megmentve engem egy efféle feladattól. Nem szerettem volna véleményt mondani az alkotásokról - ugyanis szerintem ez a mélyentisztelt zsűri dolga lett volna.

Nyilván nem várunk echte profizmust filmkészítőinktől, stábjuktól és lau-büdzsés (vagy esetenként nulla forintból létrehozott) filmjeiktől. Pénztárca ide vagy oda, alkotó és alkotó közt is van különbség, de nem fogok filmeket összehasonlítani, szerintem egyértelmű, hogy miről van szó. A zsűri hozzáállását és munkáját szeretném megkérdőjelezni.

Vegyük a tavalyi Filmfesztet, és azért azt, mert az idein kívül nekem csak azon adatott lehetőségem részt venni, tehát ez az egyetlen viszonyítási alapom.

Borítékvivő macaként  Díjátadó staffként csak néhány mondatot sikerült elcsípnem a zsűri szájából, szó szerint nem tudnám felidézni, de emlékszem, hogy sokkal keményebben álltak az egészhez. Néhol talán túl keményen, és a példának okáért, Gábor Bence barátunk vagy a Genovéva Productions lehet, hogy sírva ballagott haza a 2013-as Filmfesztről (ezt nem tudhatom, ugyanis az ominózus este nem beszéltem velük), de Gábor Bence idén is belevágott, és a maga útját járva fejlődött, Tóth Eszti és Herczog Noémi pedig homlokegyenest a tavalyi koncepciójuknak, fogtak egy tisztességes kamerát, írtak egy szövegkönyvet, és beszéltettek egy tehetséges színészt. Azt tudom, hogy az imént említett két alkotócsoport munkáját az előző évben lehúzták, a Bölcsészek I. és a Heppes Industries értékelésére nem emlékszem, de a filmekre igen, és egyértelmű, hogy sok szempontból ők is átgondoltabban forgattak - fejlődtek. Az előbbi két filmnél azért eresztettem bőbb lére, mert látható, hallható, szagolható, kézzel fogható a változás.

Hogy miért? Őszintén szólva, szerintem azért, mert tavaly megkapták a magukét. Úgy láttam, hogy az idei zsűri felfogása - cuki kis filmezgető gyerekek, adjunk mindenkinek valami díjat - sokkal lealacsonyítóbb, mint az őszinteség.

Ha a fejlődés a cél, és nem kisegítő iskola vagyunk, ahol a diákoknak a szó nélkül hagyott kamu-sikerélmény úgy kell, mint egy falat kenyér, akkor legközelebb előre tudatosítsuk a zsűriben, hogy a feladatuk nem mosolyogva átadni az okleveleket (mert azt már Kurta Kammilára és Márton Annára bízta az RGárda), hanem elmondani a véleményüket, természetesen olyan formában, hogy az be- és elfogadható legyen az alkotók számára, és természetesen a körülményeket és életkorukból fakadó tapasztalatukat figyelembe véve.

Na, végül mégiscsak sikerült magamra vállalni a megmondóember szerepét, pedig nem is vagyok ennyire okos.

                                                                                                                                          

Szurdi Panni

Levél Szirmai Gergőnek

Kedves Szirmai Gergely Úr!

Azt már az Index óta tudjuk, hogy nálad nincs tízpontos film, hogy a videóblogos kritikáidban szinte minden filmet a földbe döngölsz, és amelyik véletlenül megfelel igen elvont ízlésednek, azt se magasztalod az egekig, csupán kiemeled tartalmasnak ítélt részeit, és ugyanúgy rávilágítasz hiányosságaira.

Pontosan ezért lepődött meg az Eötvös diákok és tanárok nagy része azon, ahogy nagyközönség elé álltál, és a tőled megszokott stílust hanyagolva vezényelted le a Filmfesztivált. Igaz, ha a filmtörténet egyik remekét kellett volna megítélned és díjaznod, talán jobban felkészültél volna. Természetesen megértjük, hogy elfoglalt ember vagy, de ha elvállalsz egy ilyen volumenű eseményt, illene egy kicsit többet foglalkoznod vele az eseményt megelőzően. Nem arról van szó, hogy a Cannes-i filmfesztivállal verseng, de nekünk az Eötvös Filmfesztivál mindig is fontos volt, és az is lesz, akármilyen is a felhozatal  filmek terén. Valószínű, hogy nem kaptál elegendő információt, amit feldolgozva reális képet kaptál volna a filmekről, de jelen sorok írójának az a meglátása, hogy spontaneitásod kevésbé nyerte el az Uránia közönségének tetszését, mint videóidból megszokott szarkasztikus humorod.

Azt viszont el kell ismerni, hogy ha az idén indult filmekből kritikát készítenél, valószínűleg elmenne a kedve minden filmezésért lelkesedő rendezőjelöltnek. Márpedig az imént említett közepesen lelkesedő önjelölt producerekből egyre kevesebben mutatják meg vélt vagy valós tehetségüket. Nem vitás, hogy az idei filmek nem értek fel az előző években készítettekhez, mind minőséget, mind a tartalmat tekintve - tisztelet a kivételnek.

A szereplőgárdát elnézve elég vegyes érzelmeid támadhattak, hiszen volt egész ígéretes színészpalántától kezdve animált –díjnyertes- kutyáig minden. Lehetne viccelődni ezekkel, de elsősorban a cél a fejlődés, az, hogy a fiatal filmezni vágyók megmutathassák a munkáikat a diáktársaiknak, tanáraiknak, és ne csak a videómegosztó portálok eldugott gyöngyszemeinek sorát gazdagítsák velük. Ezért is sajnáljuk, hogy nem mondtál Tőled megszokott kritikus véleményeket.

Ahogy a Mestertől megtanulhattuk, az életben azért vannak nehézségek, hogy legyőzzük őket, erre pedig a legjobb mód az alkotás. Tehát az Eötvös diák alkot, hogy túlélje a fakultációkkal és érettségi vizsgákkal fenyegető jövőt. Ilyenkor pedig senki ne lepődjön meg, ha némileg elvont, túlságosan művészi filmek jönnek létre, hiszen mindenki - még ha tudat alatt is, de – olyan filmet készít, amiben a saját gondolatai erőteljesen megjelennek. Ez pedig nem feltétlenül a nagyközönség szórakozni kívánó hangulatához van igazítva, beleértve az erkölcsileg romlott karaktereket és a groteszk poénokat.

Van, aki éppen azért indul a Filmfesztiválon, mert személyiségfejlődésének azon pontján van, amikor elérkezettnek látja megmutatni magát. Tőlük pedig a nézőközönség nem várhat el akkora profizmust - akár animációról, akár vágási technikáról van szó -, mint a tapasztaltabb művésztársaktól.

A közönség számára inkább a történet a lényeg, hiszen kikapcsolódni vágyunk, nem pedig az amúgy is túlterhelt agyunkat tornáztatni. A műsorvezetőtől pedig ugyancsak szellemességet várunk, vagy esetedben, a karaktert. Eltérő igények és megvalósítás - ez lehet az oka annak, hogy többen azt érezték, az idei remekművek talán nem sikerültek olyan fényesen.

Ezen, számunkra kicsit csalódást okozó tényezők mellett örülünk, hogy eljöttél és még a műsor után is szántál az érdeklődő diákseregre időt, amit sok új borító-, és profilkép is tanúsít. Szarkasztikus videóbloggerséged ellenére most megmutattad azt az arcodat, amit ezidáig nem sokan láthattunk, és még kevesebben ismerünk fel: az emberi arcodat, ahol nem játszod a nagyszájú mindent tudó zsenit, hanem a diákokat a saját nyelvükön szólítod meg és megpróbálod beleélni magadat a helyzetükbe. Egyszóval az empatikus éned.

Végezetül pedig kiemelném azt a mondatod, amely sokszor elhangzik, de nehezen jut el az érintettek tudatáig:

„Mindenki mocskolhatja, amit a másik csinál, de ha tényleg olyan jól tudná, hogy mit kéne másképp tenni, akkor csinálja utánad!”

Maradok mély tisztelettel:

                                     Molnár Bernadett

Eötvös filmfesztivál 2014

Idén is megtartották az iskola egyik legnagyobb kaliberű eseményét, a Filmfesztet. Számomra a Filmfeszt talán az egyik legizgalmasabb és legjobban várt program minden évben. Egyrészt a film jó dolog, másrészt, ha olyan emberek vágnak filmkészítésbe, akiket ismersz, akkor még jobb. Hát, az idei filmfesztivál azért lehetett volna jobb is.

Kevés film volt tavalyhoz képest, és bár nincsenek olyan nagyon éles emlékeim az előző évről, csak kevéssé emlékszem a filmekre, de idén még egy kicsit gyengébb volt a felhozatal, tisztelet a kivételnek. A mostaniak közt is voltak jók, de a tavalyi jobbakat ezek általában nem közelítették meg. Az esemény hangulata ennek ellenére kellemes volt, jó érzés volt látni, miként árasztották el az Urániát az E5vösösök, és miként bővült újból néhánnyal az iskola önjelölt fotósainak száma. (jó, igaz, valahol el kell kezdeni.) A zsűri tagjai idén is neves, a filmszakmában jártas emberek voltak, döntéseikkel csak elégedettek lehetünk. Az esemény műsorvezetője is a különlegesnek mondható, Szirmai Gergely, talán a leghíresebb magyar vidóblogger látogatott el hozzánk. Vele kapcsolatban vegyesek voltak a legtöbbek érzései, nekem is. Tisztelem munkásságát, én viccesnek is tartom, a legtöbb videóját láttam, bár én igazából jobban örültem volna annak, hogyha az egyik iskolatársamat láthatom a színpadon brillírozni, de így se sikerült rosszul.  Sokan azonban a végletekig mentek vele kapcsolatban, van a rajongásnak egy szintje, ami már tényleg túlzás. Ám az se túl jó, ha valaki azért utálja és szólja le, mert túl populáris az ő, az átlagnál fejlettebb ízlésénél.  Megpróbáltam mindegyik idei filmről írni egy pár sort, mondhatni kritikát, de azért egyelőre nem bátorkodom így hívni, előre félek, hogy Gergely Károly megver a folyósón, ha lehúzom a filmjét.  Amúgy meg teljesen mindegy, hogy én itt mit írok le, mert a lényeg az E5vös filmfesztivál filmjeinél mindig az marad, hogy a készítő kicsit kóstolgassa a filmkészítés világát, és az, hogy mi mozivásznon láthassuk az osztálytársainkat színészkedni.

Korrekció:

Rögtön az első film felelevenítette a filmfesztivál legnagyobb kérdését az alkotók részéről: „Tudok-e egy komoly filmet csinálni, amit a közönség is értékelni fog, avagy maradjak a jól bevált komédiánál?”. Van minden évben egy-két bátor alkotó, aki megpróbál komoly mondanivalójú filmet, drámát készíteni. Ezeket a próbálkozásokat nagyra kell értékelni, mert egy egyszerű kis vígjáték forgatókönyvének kitalálása és megvalósítása nem annyira nehéz, mint egy komolyabb történeté.  Viszont ezt a kérdést az alkotó mindenképp döntse el, mielőtt nekilát a filmnek, mert ha ő nem dönti el, akkor miképp dönthetné el a közönség? Ez az eset állt fenn a Korrekció című filmnél, ami Gábor Bence alkotása. Őszintén megmondom, hogy így négy nap után már nem is tudok visszaemlékezni eléggé a filmre, mert nekem annyira zavaros volt, és YouTubeon se találtam meg.  Az ezek után következett rövid kérdezz-felelekből jobban megismertem a filmet, mint abból, amit a vásznon láttam. Az, hogy ez a film arról szólt, hogy nincsenek véletlenek, nekem nem tudott átjönni. Éreztem benne egy kevés Eredetet, de egy kevésbé ismert filmet, a Sorsügynökséget mindenképp, bár ez lehet, hogy csak véletlen egybeesés. Nem tudom azt az elméletem elvetni, hogy Gábor Bence, aki iskolánk egyetlen rappere, sokat nézett gengszter rap klipeket, mert az egész képi világ és a választott helyszínek nagyon emlékeztetnek azoknak a világára. A rendező tavalyi filmjére visszaemlékezve fejlődés tapasztalható.  Ha ehhez képest is lesz fejlődés jövőre, akkor a következő filmje kifejezetten jó lesz, csak több időt kell rá szánnia.

Hídavatás:

Tóth Eszter és Herczog Noémi filmje szerintem az idei filmfesztivál egyik legjobb alkotása volt. Ők eldöntötték, hogy komoly filmet fognak csinálni, és sikerült is. Megpróbáltak egy Arany János balladát, a Híd-avatást filmre vinni, szerintem sikerrel. Nem jegyeztem meg, hogy honnan ollózták össze a szövegkönyvet, de részben természetesen a versből, és a mű ismeretében biztos még jobban tetszett volna. Most elolvastam, és megértettem a film elején a szerencsejátékos részt is, mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el. Tetszett, hogy sikerrel adtak át filozofikus gondolatokat egy ilyen rövidfilmben. A színészi játékok is jók voltak, a főszereplő Töll Konrád a legjobb színésznek járó díjat is átvehette volna, ha ott van. Egy dolgot jegyeznék meg, talán kicsit lassabban haladhatott volna az egész történet, az én gyenge és lassú agyamnak kissé nehéz volt ilyen gyorsan felfogni, bár lehet, hogy ez tényleg csak az én hibám.

Gyilkos Jeff:

Kifejezetten szórakoztató volt Lászay Péter filmje. Az elején a cím leeső betűi egyből megadták az alaphangulatot.  Szeiman tanár urat kitűnően be lehet vetni gonosz szerepekben és akcióhősként is, bár én nagyon szívesen látnám őt más típusú karakterben. Több filmnek is tetszett a zenéje, de ennek kifejezetten, jól illett a történethez.  Az operatőr díjat is kapott, és ő volt az első, akinél észrevettem, hogy játszott a fesztivál kijelölt témájával, a fénnyel, mikor a sötét pincében találkozott össze Jeffel az egyik ügynök. Igaz, egy filmben akkor is szerepet kap a fény, ha nem akarod, mert fény nélkül nem nagyon lehetne filmet készíteni.

Burkus a fényben:

Dóczy Botond filmje egyedi a Filmfesztiválok történetében, legalábbis azokéban biztos, amelyeken én részt vettem, mert én még nem láttam animációs filmet itt. A legszebb rész a kolbász volt. Ott nekem kicsordult a könnyem is, bár nem tudom, hogy azért, mert olyan vicces volt, vagy azért, mert olyan megható. Ha jobban belegondolok, ez a film sokkal komolyabb kérdéseket boncolgatott, mint a Hídavatás.  A Menny, a Pokol és a kolbász hármasa került szembe egymással, és Burkus, aki nem mellesleg a legjobb női főszereplő lett, természetesen a kolbász mellett dönt. A film kifigurázza a magyarságot, melynek legtöbb tagjának egy kolbász mindennél többet ér. Egy jó Csabaiért én is kikeresztelkednék. Szívesen találkoznék még egyszer Burkussal és a kolbásszal. Mindenképp legyen folytatás! Követeljük.

Mester és tanítvány:

Heppes Áron és Váncza Kristóf filmje a Hídavatás mellett a másik kedvencem. Ezt a filmet sajnos nem is szidhatom, mert a Heppes Industries is forgalmazói között van és tudom, hogy aki kikezd A Céggel, az megütheti a bokáját. „Az életben azért vannak nehézségek, hogy leküzdjük őket, erre a legjobb mód az alkotás.” Ez a filmben elhangzó egyetlen mondat, és akár a fesztivál szlogenje is lehetne. Különben jól összeválogatott zenei aláfestéssel ellátva tekinthettük meg a művet. A film több szempontból is különleges élmény. A legfontosabb, hogy megismerhetjük Váncza Kristóf hatalmas ruhatárát, sőt, több Váncza Kristófot is láthatunk egyszerre. Ez a való életben olyan mértékű gyönyör lenne, hogy azt elmondani se lehet, nem is merem elképzelni. Emellett megismerhetjük azt az új filmes nyelvet, melyet a kamera ugrálásával hoztak létre, és használták a filmfeszt témáját, mikor Heppes Áron árnyékát láthatjuk, de ami a legfontosabb, vicces. Ha valaki nem volt ott a fesztiválon, akkor ezt a filmet nézze meg YouTubon, mert szerintem megéri. A film a legjobb ötlet díját is megkapta. (Majdnem csak ez van fent a neten. Mindenkinek ajánlom, aki a jövőben indul, hogy utána töltse fel valahova, mert elég nehéz egy megtekintés után, emlékekből írni róluk.) Igaz, sajnos a Szirmai Gergellyel való beszélgetésük nem lett felvéve, mert az érdemelne egy külön bekezdést itt.  Ezt a filmet mégiscsak talán egy Paulo Coelho idézet írná le a legjobban:

„A fény harcosa (...) tudja, hogy minden csata során tanult valami újat. De a legtöbb lecke túl sok szenvedést okozott neki. Többször is fölöslegesen vesztegette az idejét, hogy hazugságukért harcoljon. És sokszor szenvedett olyan emberek miatt, akik nem érdemelték meg a szeretetét. A győztesek nem követik el kétszer ugyanazt a hibát. Ezért a harcos csak olyasmiért teszi kockára a szívét, amiért érdemes.”  Igen, ez Váncza Kristóf és Heppes Áron, a fény harcosai.

Bölcsészek 2 – Petrinszky szerelme

Elérkeztünk az utolsó filmhez, mely emellett a fesztivál legjobb filmje díjat érdemelte ki. Itt is szponzor a Heppes Industries, sőt a főszerkesztőm, Gergely Károly rendezte, úgyhogy itt se lehetek őszinte, bár sajnos úgysincs túl sok lehúzni való benne.  Az operatőri munka nagyon rossz, de ezt a rendező is kimondta nyíltan, nincs rejtegetni valója. Kapitány Frigyest most alaposabban megismerhettük, mint színészt, és kiérdemelten kapta meg megosztva a legjobb férfi főszereplő díját. A szövegkönyv volt a legjobb a filmben, leginkább Frici szövegei, csak gratulálni tudok hozzá.  Felettébb mókásnak mondhatóak, bár ha nem szöveggel van, talán még jobb. Igazából azért nem tetszett annyira az összkép, mert ha vicces is, akkor is látszik rajta, hogy elég igénytelenül lett megcsinálva. Beke István szerepeltetése teljesen indokolatlan és enyhén hatásvadász, de hát a kapcsolati tőke, mint tudjuk, nagyon fontos, és ezt is meg kellett mutatni a filmben. A végén a csattanó kifejezetten jól sikerült, és még egyszer Plútót is „hallhatjuk”.

Így, hogy átgondoltam az összes filmet, lehet, nem is volt annyival rosszabb ez a Filmfeszt a többinél. Remélem, jövőre is lesz, nagyon jó, hogy az iskola, illetve diákjai ilyet szerveznek. Igaz, hogy ott is megköszöntük nekik, de még egyszer köszönjük meg minden szervezőnek, támogatónak, az Urániának, a zsűrinek, a készítőknek és magunknak, hogy van egy Filmfesztje az E5vösnek, mert nem tudok még egy iskolát mondani, ahol hasonló lenne. Még én is írhattam egy ilyen épületes cikket az egészről. Itt kezd el felfelé ívelni újságírói pályafutásom.

Végh Bálint                                    

Amatőr kosárlabda az Eötvösben- interjú a csapattal

Az "E5vös Négerek" néven elhíresült amatőr alakulattal a kedden lejátszott, harmadik tétmérkőzés után sikerült rövid beszélgetésbe elegyednem. Az interjút kissé nehezítette a tény, hogy a srácok izotóniás ital fogyasztása közben szorítottak a magyar kézilabda válogatottért, de így a hangulat már adott volt.

- Sziasztok, először is gratulálok a tegnapi és legfőképp a mai meccshez (Aki nem tudná, hétfőn a KOKEC profi junior csapatától szenvedett csapatunk vereséget egy edzőmeccs keretében(41-66), míg kedden a Szent Lászlót vertük (77-41) szerk.). Mi volt a célja a tegnapi meccsnek, és hogy értékelitek teljesítményeteket?

- A meccset azzal a céllal szerveztük, hogy a karácsonyi szünetről visszatérve játsszunk még a tétmérkőzések előtt, hibáinkat megtaláljuk, kijavítsuk, fejlődjön a játékunk és talán a legfontosabb, hogy szoros kapcsolatot építsünk ki a dél-budai egylettel (ellenfelünknél mostani iskola és osztálytársak, általános iskolás ismerősök, régi csapattársak is játszanak), és azt hiszem sikeresen abszolváltuk a feladatot. Tudtuk, hogy ellenfelünk erősebb, de nem kis meglepetésünkre a kezdő(legjobb játékosunk nélkül) tartotta a lépést a profikkal, bár igaz ami igaz, a KOKECnek még saját szintjén se ment a dobás. Aztán elkezdtünk fáradni és rengeteg eladott labdánk lett, így hamar már csak az eredmény és a labda után próbáltunk futni, néha több, általában kevesebb sikerrel. Összességében nem vagyunk elégedetlenek, de az eredményen még lenne mit csiszolnunk, majd legközelebb.

- Említettétek, hogy szeretnétek szorosabb kapcsolatot kialakítani, sikerült?

-Hát nézd, asszem mindenféleképpen. Bár bírót sajnos nem tudtunk szerezni, a mérkőzés csendes mederben, sportszerűen folyt. Meccs után néhányukkal beszélgettünk is és további edzőmeccseket is kilátásba helyeztünk.

- Jó hallani, hogy többetek már így az érettségi felé közeledve is azzal van elfoglalva, hogy tudja tovább fejleszteni a játékát.

- Egyrészről muszáj, másfelől pedig nem is tudnánk másképp elképzelni az iskolai életünket. Szeretünk kosarazni, nagyon jó, összetartó a csapat és a diákok is nyitottak meccseinkre. Ugyanakkor, amit ma a pályán produkálunk az 3-4 év közös munka eredménye és nagyon szeretnénk, hogy ez a gyümölcs idén beérjen és kijussunk az országos bajnokságra és ehhez elengedhetetlen, hogy meccsről meccsre, edzésről edzésre fejlődjünk. Valamint az sem elhanyagolható, hogy próbáljuk a jövő csapatát is építeni, hogy az Eötvösben sose haljon ki a kosárlabda.

- Ha már országos, hogy érzitek milyen esélyeitek vannak kijutni és ezzel kapcsolatban hogy értékelitek mai meccset és az eddigi szezont?

- Nehéz beszélni a hosszú távú lehetőségekről, mivel 6 alapszakasz meccsünkből a 3 várhatóan legnehezebb meccs van hátra, de eddig még veretlenek vagyunk. Idegenben lesz egy meccsünk a Madách ellen, ahol kötelező a győzelem, de vért kell ehhez izzadnunk. A csoport negyedik tagja sötét ló számunkra. A szerb iskola már évek óta címvédő és mindig kiváló csapatjátékkal rukkolnak elő, de egyes sajtó értesülések szerint a tavaly elballagottakat nem sikerült pótolni sem ügyességben sem játékintelligenciában. Szóval az a két meccs sem lefutott. A mai meccsről pedig nagyon nehéz nyilatkozni. Helyenként jól játszottunk, az első félidőben sikerült tetemes előnyt építenünk, majd leültünk. Az eredményt tartottuk, de a játék képe elég kiábrándító volt. Csapatunk egyik hibája, hogy sima vagy annak tűnő meccsen könnyen veszít a teljesítményéből. De örülünk a győzelemnek és kitudtunk próbálni több olyan formációt, taktikát, melyet korábban még soha. 

- Végezetül szeretnétek még mondani valamit?

- Már sokszor említettük, de sosem tudunk megfeledkezni zseniális közönségünkről. Még nem láttunk olyan csapatot, akinek ennyi fanatikusa lenne és óriási pluszt adtok minden meccsen, még idegenben is így itt is szeretnénk megjegyezni, hogy KÖSZÖNJÜK, HOGY TÁMOGATTOK!

- Én pedig az interjút köszönöm. Azt hiszem nem is lehetne más a végszó, mint: Hajrá E5vös Négerek!

Interjú a kézicsapattal

A Városmajori Gimnázium felett aratott győzelem után leültünk egy kicsit beszélgetni az amatőr kézilabda csapat néhány sztárjával, Koncsár Balázzsal, Bártfai Ádámmal, Röricht Bencével, Németh Ábellel és Borbíró Kristóffal, hogy egy kicsit kielemezzük csapatunk sikerességének okait.

-Először szeretnénk megkérni titeket, hogy kicsit elemezzétek a pályán nyújtott teljesítményt. Mi lehetett a jó játék kulcsa?

-Én nagyon rossz voltam- kezdi Balázs kis álszerénységgel.  -Bár számítottunk rá, hogy meglesz a siker, nagyon keményen készültünk és bizony eléggé izgultunk a középkezdés előtt. Aztán ahogy elkezdtünk játszani, éreztük, hogy egyre jobban megy a játék. Az, hogy az első támadásból rögtön gólt tudtunk szerezni, rányomta bélyegét a játékra. 11-0-nál még kicsit izgultunk, de mikor belőttük a tizenkettediket, tudtuk, hogy meglesz a siker. Játékunk fejlődése megfigyelhető volt az utolsó meccs óta, jobban összecsiszolódtunk. Azért még néhány passznál érezhető, van még hova fejlődni. Edzőnk is sokkal nyugodtabb tudott maradni, de így is szüntelen segített javítani teljesítményünket.

-Az iskola történelmének első hazai mérkőzését játszottátok, milyen érzés volt?

-Rendkívül jó. Nem meglepő módon óriási pluszt adott a közönség, mely kitett magáért és bizonyította, melyik iskola diákjai. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudunk róluk beszélni. Bár érthető okokból kevesebben voltak most, mint múlthéten, de reméljük a sikerrel még több nézőt, ultrát tudunk kicsalogatni a lelátókra. Emellett ki kell emelni magát a pályát is, mely köröket ver az előző pálya színvonalára. Talán egyetlen negatívum, hogy az ellenfelek helyett néha egy ronggyal is fel kéne törölni.

-Végezetül mik a célok a továbbiakra? Csoportgyőzelem után irány a budapesti bajnoki cím?

-Már szezon előtt is az volt a legnagyobb célunk, hogy kijussunk az országos bajnokságra, és ezzel egy meghívót nyerjünk edzőnk grillpartijára. Ehhez a budapesti döntőbe kéne bejutni, melyre most nagyobb esélyünk van, mert valószínűleg a csoportgyőzelmünkkel a döntőig elkerüljük a két legerősebb csapatot. Emellett szeretnénk egy egészen új fajta játékot bemutatni rajongóinknak. Az amatőr kosárlabda csapattal szeretnénk egy olyan játékot játszani, ahol mi kézikapura lövünk, míg a kosarasok védekeznek, majd ők megpróbálnak a túloldalt kosarat szerezni.Természetesen félpályán labdát cserélnénk. De ez még a jövő kérdése.

-Nagyon szépen köszönöm az interjút és az egész iskola nevében kívánunk sok sikert a csapatnak, szorítunk nektek.

Hajrá Eötvös!

FELHÍVÁS

Az „Élménybeszámolok & Interjúk” rovatba társszerkesztőket keresünk!

Szeretnél érdekes interjúkat készíteni diáktársaiddal, vagy tanáraiddal?

Ott vagy az E5vösös eseményeken?

Érdekel az újságírás?

Szeretnél részt venni a BronzBagoly szerkesztésében?

Szerezz tapasztalatot a hivatalos E5vös diákblogon, a BronzBaglyon! Küldd el jelentkezésed az andras.rostas@gmail.com –ra, vagy keress meg a suliban (Rostás András, 11.A, 215. terem) a téli szünet kezdetéig, azaz december 20-ig!

A megújult rovat jövő szerdán egy diáktársunkkal készült interjúval jelentkezik – de hogy kivel, az meglepetés!

Kulka János sanzonestje- riport

„Az ilyenek a kitüntetett percek az életemben, amikor itt állhatok és énekelhetek másoknak.” 

Este hét óra. A díszteremben felállított széksorok között már csak néhány üres hely maradt. A fények lassan elhalványulnak. Az eddig hangosan zsibongó, nosztalgiázó, főként öregdiákokból álló közönség most lélegzetvisszafojtva figyeli a színpadon felállított széket. Még egyetlen pillanat és elkezdődik Kulka János sanzonestje az Eötvös József Gimnáziumban.

A ma már mindenki által jól ismert színész, Kulka János eredetileg bölcsész akart lenni, de egy furcsa véletlen folytán mégis a Színház- és Filmművészeti Főiskolán kötött ki. De úgy látszik, nemcsak a színészkedésben, hanem az éneklésben is jeleskedik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy eddig már két lemeze is megjelent, ami a saját bevallása szerint még őt is meglepte. Hogy miért? Nos, ennek legfőbb oka talán az, hogy a még ifjú művészt a főiskolán eltiltották az énekléstől. Prózai színészként ugyan felvették, de azt tanácsolták neki, hogy mivel se hangja, se hallása nincs, jobb lenne, ha inkább hanyagolná a dolgot. Kulka János, ezen kissé megsértődve, azon nyomban énekórákra kezdett járni, aminek, mint kiderült, meg is lett az eredménye.

Az este a Párbeszéd című 1963-as magyar film betétdalával indult, majd Dés László külön az előadó számára írt szerzeményével, az Ez a hely című számmal folytatódott. A nem sokkal ezután, Zöldi Gergő fordításában felhangzó Leonard Cohen szám, a méltán híres Halleluja személyes kedvencem volt. Mint kiderült, a dal Geszti Margit hatására került rá a második lemezre. A színész őszintén bevallotta, hogy az ő biztatása nélkül soha nem lett volna elég bátorsága elénekelnie ezt a dalt.

Kulka János tizennégy éves volt, amikor egy este énekelni hallott egy olyan előadóművészt, aki mágikus hatással volt rá. Cseh Tamást a század legkülönösebb előadójának nevezte, és egyik legszebb dalát, a Fehér babákat el is énekelte.

A Százéves pályaudvar című számot a színész most egyedül énekelte, de elmesélte, korábban az a megtiszteltetés érte, hogy Koncz Zsuzsával adhatta elő duettben. A művésznő volt ugyanis gyermekkori nagy szerelme, akinek lemezeit órákon át hallgatta, amikor egyedül volt otthon. „Hogy miért szerettem ennyire… Talán azért, mert mindig olyan külföldinek látszott. Én meg elvágyódtam Szegedről.”

Az este folyamán Kulka János előadásában megszólalt még többek között a Ki férfi és ki nem című szám, illetve A régi szeretők dala és a Valahol Európában címadó slágere is. Egyszerűen fantasztikus volt látni, hogy mennyire szereti azt, amit csinál és hogyan teremt színházat egymaga a zenével. Az előadás végül A zene az kell című számmal zárult, szintén az 1948-ban bemutatott magyar filmből, a Valahol Európában-ból. A meghajlás után, a közönség percekig tapsolt.

Az est végén Moss László köszöntötte a művészt, és mindannyiunk szívéből szólt, amikor azt mondta Kulka Jánosnak: „Tudsz énekelni, tehát folytasd!”

A díszteremben eltöltött másfél óra után nehezünkre esett kilépni a gimnázium épületéből a hidegbe. Azt hiszem, Kulka Jánosnak sikerült mindnyájunkkal elfedtetnie, hogy milyen ronda őszi este is van odakint.

Tóth Boglárka 11/E

"...érdekes kihívásnak mutatkozott a korálharmonizálás"

Beke István interjú

Az Ivan & The Parazol a magyar könnyűzene egyik olyan friss hajtása, amely valami változatosságot hozott a már évek óta poshadt állóvízként elterülő hungaro-audiokultúrába. A BronzBagoly megalakulásának örömére sikerült egy találkozót megbeszélnem a zenekar billentyűsével, Beke Istvánnal, aki az Astoria egyik jól ismert gyrososánál osztott meg velem (és veletek) történeteket önmagáról, az Ivanról és úgy általában a zenéről. A szokásos felvezető után bele is vágtunk az érdekes részbe.

 - Mint billentyűstől, talán joggal kérdezhetem, hogy hogyan kezdődött ez az egész? Mikor kezdtél el zongorázni?

 - Általános másodikban kezdtem el szolfézsra járni, harmadikban meg elkezdtem zongorázni, bár azt tizenhárom éves koromra abba is hagytam. Helyette nyolcadiktól zeneszerzést és összhangzattant tanultam, lényegében az egyetem 3. évéig.

- Miért hagytad abba a zongorázást?

 - Sokszor nem melegítettem be gyakorlás előtt és e nélkül úgy három óra után beáll az ember keze és ínhüvelygyulladást kaptam, ami miatt sokáig kellett orvoshoz járnom.

 - Hu. És akkor hogy sikerült mégis ilyen szinten maradni, vagy még inkább fejlődni zongoratudás terén?

 - Egyetem közben két évig jártam jazz zongorára.

 - Kevesen tudják rólad, de több évig a Svábhegyi Református Gyülekezetben szolgáltál, mint orgonista. Hogy jött ez és hogy illett ez bele az akkori tudásodba?

 - ’99-ben ballagtam a Baár-Madas Református Gimnáziumból és akkor keresett meg akkori hittantanárom, hogy lenne-e kedvem egy épphogy alakulófélben levő református gyülekezet kántoraként dolgozni. Akkoriban az összhangzattan mellé nagyon érdekes kihívásnak mutatkozott a korálharmonizálás, így hát elvállaltam és lényegében körülbelül tíz éven keresztül csináltam is.

 - Gondolom a zeneszerzéssel van az is kapcsolatban, hogy elkezdtél producerkedni.

 - Nem szeretem ezt az elnevezést. Illetve az igaz, hogy legjobban talán a producer névvel lehet illetni azt, ami csinálok, de valami pontosabbat is ki kéne találni. Mert a producer egy olyan “lektor”, aki eladhatóvá, fogyaszthatóvá teszi a zenét, amit a zenekar elvisz neki. Nem csak felveszi az anyagot, de folyamatosan belepofázik, hogy itt kéne bele még egy kis kolomp, ilyen hangszer, olyan kiállás, vagy dalstruktúrában változtatások, vagy épp az előbb említett összhangzattani kérdések. Ami miatt mégse tartom magam annak, az az, hogy komolyan akkor lehet venni egy ezzel foglalkozó embert, ha az eszközparkja is adott hozzá. Én ilyennel nem rendelkezem, mert ez inkább hobbi nekem.

 - És kik azok, akiket esetleg ismerhetünk?

 - Hát valójában a Take My Hand- ig az összes Ivan & The Parazol számot nálam vettük fel illetve a legutóbbi munkám, aminek kifejezetten örülök, az a Middlemist Red EP-je, aminek nagyon jó visszhangja van.  Összességében azt lehet mondani, hogy leginkább középsulisok jönnek hozzám, vagy olyanok, akiknek még nincs nagy rutinjuk.

 - Legismertebb „projekted” tagadhatatlanul az Ivan & The Parazol. Mik voltak a megalakulás körülményei?

 - 2009 szeptemberében kezdődött, amikor én, Simi és Jani egy Piknik Huszár nevű helyen játszottunk a Várban és utánunk Iván az akkori gimis zenekarával játszott és megtetszett a kiállása és a habitusa. Sokszor írtam neki, hogy el kellene valami közös munkát kezdeni, majd 2010 februárjában találkoztunk először jammelni. Ahogy haladtunk előre, úgy szállt be ebe a “hálószobaprojektbe” Jani, Simi, és később Máté is becsatlakozott.

- Ezeket a számokat lehet most hallani?

 - Hál’ Istennek nem.

 - Akkor nem sikerültek túl fényesen.

 - Ezt inkább ne feszegessük, mert az akkori számok felvételeinél is híven tükrözik azt a fejlődési folyamatot, amin a zenekar is átesett. Azok a felvételek inkább demonak voltak jók, nem is várhattunk volna többet.

 - Akkor inkább beszéljünk a Marshallról, ami az első komolyabb sikeretek volt.

 - Klippet is forgattunk hozzá, majd ezt koncertek követték, míg 2012-ben megjelent a Yellow Flavour című kislemezünk, 2013-ban pedig a Mama, Don’t You Recognize Ivan & The Parazol? című nagylemez is.

 - És melyik számotokra vagy a legbüszkébb, melyik sikerült a legjobban?

 - Talán a Take My Hand. Annak köszönhetjük eddigi legnagyobb sikerünket.

 - És esetleg meg lehetne tudni, hogy hogyan készülnek a számok, mi az írás menete?

 - Szerintem előre tudtad, hogy mi lesz a válasz: „mindenki részt vesz benne, amit tud, beleteszi.”

 - És mi az igazság?

 - Tényleg ez. Bár ha kicsit inkább bele akarunk menni a részletekbe, akkor azt kell mondjam, hogy a szövegek nagyrészt Iván munkái, a riffeket pedig Máté, Jani vagy én szállítjuk és közös erővel megfejtjük.

 - Ez mit jelent?

 - Amikor erre a csontvázra rápakolod a húsokat. Lényegében egy egészet csinálsz a számból, ami összességében is élvezhető, változatos és pörgő. Szeretek kicsit komplexebben gondolkodni, bár sokszor a szám nem engedi ezt meg, de igyekszem elkerülni azt a csapdát, hogyha halkan játszok egy számban egy riffet, akkor az a verze, ha ugyanazt hangosan, akkor az már refrén.

 - És milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

 - Szerintem idén még mindenképpen Magyarországon maradunk, nagyon szeretjük a hazai közönségünket, ők tettek azzá, amik lettünk és még nem akarunk megválni tőlük – külföldi karrierépítéshez szerintem még nincs meg sem a kellő érettségünk és apanázsunk. Azonban a 2014-es SXSW fesztivál promódala lett a Take My Hand, ezért áprilisban megyünk vissza Texasba és szép sikereket és kapcsolatokat köszönhetünk az októberi new yorki miniturnénknak is. December-február körül szeretnénk megjelentetni a második lemezt, amiből két számot már meg lehet hallgatni a Youtube-on is. A Don’t Wanna Die és a Baby Blue lesz az a két véglet, ami közé a többi szám elhelyezhető lesz az új albumról.

 - Ilyen előrehaladott állapotban van a számírás?

 - Igen, a számok egy része szinte már kész, többük még kidolgozásra vár..

 - És mikor lehet megnézni titeket legközelebb?

 - December 14-én a Vad Fruttik előtt fogunk játszani a PeCsában. Gyertek el, jó buli elé nézünk.

 - Köszönjük szépen az interjút!

- Én kösz.

„Idén nem volt miért szigorúnak lenni”

 Sas tanár úr a Ki mit tud?-ról

Az Eötvös napok péntekjén, este került megrendezésre a Ki mit tud?, az E5vös napok elmaradhatatlan rendezvénye, ahol az E5vös diákok megmutathatják tehetségüket. A fellépő diákjainkra szokás szerint rengeteg néző tekintete szegeződött - élőben és a vetítőteremben egyaránt. A tapasztalatokról a tanár zsűri tagját, Sas Tamás tanár urat kérdeztük.

Csapjunk is a közepébe: hogyan értékelné a Tanár úr az idei Ki mit tud-ot?
Jobb volt, mint az eddigiek?

Azt gondolom, hogy a Ki mit tud?  figyelmet keltő rendezvény, jó, hogy a kultúra az érdeklődés középpontjába képes kerülni. Az idei KMT-ot rendkívül mozgalmasnak, színesnek és magas színvonalúnak éreztem. Azok a tipikus hibák, amik általában elő szoktak jönni az iskolai Ki mit tud?-okon, alig jelentkeztek, minden produkció színpadképes volt. A fellépők nagy részét már többedszerre látom, így lehetőségem volt megfigyelni a fejlődésüket: nem csak kiálltak a közönség elé, vicceskedtek vagy polgárpukkasztottak, hanem két dologban is javultak: egyik a hangszeres tudás, a másik pedig - amihez talán jobban értek - az énektechnikájuk. Ez azt jelenti, hogy rendben voltak a levegővételek, sokan nem pusztán kiálltak és elrebegtek egy dalt, hihetetlen technikai nehézségekkel küszködve, hanem egy olyan produkcióval álltak színpadra, amellyel mondanivalójuk volt, és az este folyamán többen is képesek voltak megérinteni a közönséget. Másik észrevételem, hogy sokkal kevesebb fellépőt jellemzett az a tipikus hiba, hogy olyan műveket választottak, amelyek csak álmaik, vágyaik tárgyai, de messze meghaladták a képességeiket.  Nem szuperprodukciókat adtak elő, melyek elérhetetlen messzeségben vannak tőlük, hanem érettebben döntöttek. Ezt úgy értem, hogy idén inkább tisztában voltak azzal, hol is tartanak a rögös előadói pályán, mint az előző évekből emlékszem. Persze ez jót tett az előadás minőségének is.  Úgy éreztem, hogy ízlés dolgában is jobban helyén volt minden, mint az előző években, de hát ez nagyon szubjektív. A táncos produkciókon is érződött a profizmus és az alapos felkészülés. Csak az E5vösben van ilyen, hogy ha valaki már tud táncolni, akkor nem csak azt várjuk el,  hogy lépjen pontosan, fegyelmezetten, hogy kiálljon, hanem azt is, hogy valami felejthetetlent nyújtson.

Megosztotta a diákságot a multimédiás terem és a fizetős jegyek bevezetése.Mi a Tanár úr véleménye az újításokról? 

Szívem szerint, ha meg lehetne oldani, hogy ne legyen fizetős és multimédiás, akkor jó lenne, ha mindenki élőben élvezhetné. Elvégre ennek a rendezvénynek kultúraközvetítő szerepe van, ami úgy gondolom, az iskolának dolga. Nem tudom, hogy annak, aki mindezt csak egy teremben élvezte, mi jött le a hangulatból. Azt viszont látni kell, hogy volt olyan Ki mit tud, ahol a csilláron lógtak, és ez nagyon nem biztonságos. Talán meg lehetne rendezni a tornacsarnokban, de az egy más miliő. Azt hiszem a fizetősség engem is zavar egy kicsit, még ha az összeg jelképes is, és tudom, hogy ma mindenért fizetni kell.

A Tanár úr szigorú zsűritagnak tartotta magát?

Szigorúnak tartottam magam a véleményem megformálásában, de a pontok tekintetében nem. Az utóbbit ugyanis nem tartom olyan fontosnak. Becsülendő, hogy vannak diákok, akik ennyit készültek, és annak igazán örülök, ha segíteni tudok a kritikámmal. Többen is odajöttek hozzám a rossz szokásom szerint nem túl rövid értékelésem után  külön is, és kikérték a véleményemet, tanácsaimat, ami nagyon jól esett. Azt gondolom, hogy aki kiáll egy színpadra, annak egy tanácsokkal teli kritikát el kell viselnie. Azonban az igazság az, hogy idén szinte nem volt miért szigorúnak lenni.

A Tanár úr is E5vös diák volt, emellett jól tudjuk, hogy nem áll öntől távol a zenélés. Adja magát a kérdés: indult annak idején Ki mit tud-on?

Igen! Volt egy kis együttesünk, három gitáros-énekes, osztálytársak voltunk.  Az egyik évben kijutottunk az országos soproni diáknapokra is, ami nagy szó volt akkoriban, számos selejtezőn kellett továbbjutni. Hatalmas élmény volt! A szerelmem a zene iránt azóta is töretlen.

Rostás András interjúja, 2013. november 12.

Amikor E5vös csillag születik

A 2013-as Ki Mit Tud?-ról egy fellépő szemével.

   Gulyás Réka (11. E) immár rutinos versenyzőként, harmadszor lépett fel a díszterem színpadára, és bár még most is izgult - akárcsak a többi a fellépő-,  már egyáltalán nem annyira, mint az első alkalommal.

   Az idei évben a Ki Mit Tud? több mint háromszáznegyven nézőjével rekordot döntött. Persze ehhez talán hozzájárult az az újítás is, hogy idén az előadásokat élő közvetítésen, a rajzteremben is figyelemmel lehetett követni. Amikor megkérdeztem Rékát, hogy milyen érzés volt azzal a tudattal fellépni a színpadra, hogy több száz Eötvös diák fogja figyelemmel kísérni fuvola előadását, elmesélte, hogy igazából miután elkezdték a produkciót, már egyáltalán nem is izgult. Ennek legfőbb oka talán az, hogy minden erejével a darabra koncentrált, meg persze ott volt a színpadon uralkodó negyven fokos meleg is, ami valahogy jobban lekötötte a figyelmét. És ne feledkezzünk meg a vakító reflektorokról sem, amik miatt nem is nagyon látta a közönséget. Minden évben felmerülnek technikai problémák, mint például a fuvola kihangosítása, de hála a szervezők találékonyságának, ezeket mindig sikerül időben megoldani.

    A műsorszámokat egy tíz főből álló zsűri (öt tanár és öt diák) értékelte, egytől ötig terjedő skálán, így tehát a maximális elérhető pontszám az ötven volt. A tanár zsűrinek ez esetben talán volt egy kis előnye, hiszen csak le kellett „osztályozniuk” a produkciókat. Réka és az őt zongorán kísérő Virág előadását a zsűri negyvenhét ponttal jutalmazta, amivel megosztva megszerezték a hangszeres kategória első helyét.

   A majdnem három óra hosszan zajló Ki Mit Tud?-on idén is nagyon sokszínű volt a felhozatal. És bár Réka a színfalak mögül nem láthatta mindegyik fellépőt, lelkesen mesélt arról, hogy mennyire tetszettek neki az elképesztő műsorszámok. Az ember nem is gondolná, mennyi tehetséges táncos, jó hangú énekes és zseniális zenész sétálgat nap mint nap a folyosókon. Rékával egyetértettünk abban, hogy a Ki Mit Tud? messze a legjobb alkalom a diákok számára, hogy megmutassák, mit is tudnak.

   Ezúton is szeretnék gratulálni az összes résztvevőnek és szervezőnek a fantasztikus estéhez! Reméljük jövőre is ilyen színvonalas és nagyszabású rendezvényben lesz részünk.

Üdvözlet!

A szerkesztőség és jómagam nevében köszöntök minden kedves volt vagy jelenlegi E5vös diákot és tanárt! Javaslom hogy gyakran tévedjetek erre, mert sok érdekes dolgot lehet majd itt olvasni/látni/hallani az iskola életéről. Az oldal eleinte még változhat, kérlek ne lepődjetek meg, igyekezni fogunk, hogy minden a lehető leghamarabb a helyére kerüljön.

A Blogon induláskor a következő rovatok lesznek elérhetők:
- Sport:

A sportért felelős részben, meglepő módon sportokkal fogunk foglalkozni, természetesen az EJG különböző sportokban játszott meccsei köré építve, tudósítások, blogok, interjúk. Szoros partner kapcsolatot sikerült kialakítani az E5vös négerek facebook oldal szerkesztőivel, így tőlük is sok cikket fogunk várhatóan olvasni.

Budai Márton

- Kultúra:

A blog ezen oldalán elsősorban kulturális témájú írásokkal, videókkal fogtok találkozni. Terveink szerint minél gyakrabban próbálunk majd jelentkezni olvasható anyaggal, ami lehet vers, novella, beszámoló, kritika, ajánló, elemzés, de zenei, filmes, vagy egyéb témájú írásokra is számíthattok.  Természetesen szeretnénk közlési lehetőséget nyújtani az Eötvösös „irodalmi tehetségeknek”, így ha szeretnétek írásaitokat nagyobb közönségnek megmutatni, akkor bátran küldjétek el nekünk, vagy mutassátok meg élőben, az iskolában!

Terveink között szerepel különböző pályázatok kiírása (remélhetőleg minél változatosabb témák szerint), hasonlóképpen az iskolai és iskola-közeli kulturális eseményekről való tájékoztatás is. Szeretnénk a kiállításokat is egy kicsit „felvirágoztatni”, változatos, izgalmas témák szerint, sőt, igyekszünk minél gyakrabban videóriportokkal is jelentkezni.

Látogassatok el hát az oldalra gyakran!

Végh Bálint

- Élménybeszámolók és Interjúk:
Az élménybeszámolók és interjúk rovat az E5vös híres diákéletét hivatott bemutatni: élvezetesen tudósít minden fontosabb eseményről, emellett sokféle témában megszólaltat diákokat, tanárokat és bárkit, aki az E5vöshöz kötődik.

Rostás András

- Galéria:
Itt, a galériában megtalálhatjátok a különböző programokról és az iskolai életről készült fotókat. Nézegessétek, terjesszétek őket! Ezek mind a Ti képeitek!
Ha szeretnéd, hogy a te alkotásod is kikerüljön, vedd fel a kapcsolatot Beke Péterrel vagy Viszló Enikővel.
Szép fényeket!

Viszló Enikő
Beke Péter

- DÖ:
A Diákönkormányzat tevékenységét összefoglaló rovatunk nagyobb kötegekben tárja majd elétek a diákélet eseményeit. Persze emellett ne felejtsétek el követni a DÖ Facebook csoportját sem.

a Szollár-kormány

Bármely, a rovatokkal kapcsolatos kérdéssel fordulj a rovat vezetőihez - címek hamarosan az 'Elérhetőségek'-ben, az oldal alján.


Üdv: Bronz Bagoly