2014. április 6., vasárnap

Levél Szirmai Gergőnek

Kedves Szirmai Gergely Úr!
Azt már az Index óta tudjuk, hogy nálad nincs tízpontos film, hogy a videóblogos kritikáidban szinte minden filmet a földbe döngölsz, és amelyik véletlenül megfelel igen elvont ízlésednek, azt se magasztalod az egekig, csupán kiemeled tartalmasnak ítélt részeit, és ugyanúgy rávilágítasz hiányosságaira.
Pontosan ezért lepődött meg az Eötvös diákok és tanárok nagy része azon, ahogy nagyközönség elé álltál, és a tőled megszokott stílust hanyagolva vezényelted le a Filmfesztivált. Igaz, ha a filmtörténet egyik remekét kellett volna megítélned és díjaznod, talán jobban felkészültél volna. Természetesen megértjük, hogy elfoglalt ember vagy, de ha elvállalsz egy ilyen volumenű eseményt, illene egy kicsit többet foglalkoznod vele az eseményt megelőzően. Nem arról van szó, hogy a Cannes-i filmfesztivállal verseng, de nekünk az Eötvös Filmfesztivál mindig is fontos volt, és az is lesz, akármilyen is a felhozatal  filmek terén. Valószínű, hogy nem kaptál elegendő információt, amit feldolgozva reális képet kaptál volna a filmekről, de jelen sorok írójának az a meglátása, hogy spontaneitásod kevésbé nyerte el az Uránia közönségének tetszését, mint videóidból megszokott szarkasztikus humorod.
Azt viszont el kell ismerni, hogy ha az idén indult filmekből kritikát készítenél, valószínűleg elmenne a kedve minden filmezésért lelkesedő rendezőjelöltnek. Márpedig az imént említett közepesen lelkesedő önjelölt producerekből egyre kevesebben mutatják meg vélt vagy valós tehetségüket. Nem vitás, hogy az idei filmek nem értek fel az előző években készítettekhez, mind minőséget, mind a tartalmat tekintve - tisztelet a kivételnek.
A szereplőgárdát elnézve elég vegyes érzelmeid támadhattak, hiszen volt egész ígéretes színészpalántától kezdve animált –díjnyertes- kutyáig minden. Lehetne viccelődni ezekkel, de elsősorban a cél a fejlődés, az, hogy a fiatal filmezni vágyók megmutathassák a munkáikat a diáktársaiknak, tanáraiknak, és ne csak a videómegosztó portálok eldugott gyöngyszemeinek sorát gazdagítsák velük. Ezért is sajnáljuk, hogy nem mondtál Tőled megszokott kritikus véleményeket.
Ahogy a Mestertől megtanulhattuk, az életben azért vannak nehézségek, hogy legyőzzük őket, erre pedig a legjobb mód az alkotás. Tehát az Eötvös diák alkot, hogy túlélje a fakultációkkal és érettségi vizsgákkal fenyegető jövőt. Ilyenkor pedig senki ne lepődjön meg, ha némileg elvont, túlságosan művészi filmek jönnek létre, hiszen mindenki - még ha tudat alatt is, de – olyan filmet készít, amiben a saját gondolatai erőteljesen megjelennek. Ez pedig nem feltétlenül a nagyközönség szórakozni kívánó hangulatához van igazítva, beleértve az erkölcsileg romlott karaktereket és a groteszk poénokat.
Van, aki éppen azért indul a Filmfesztiválon, mert személyiségfejlődésének azon pontján van, amikor elérkezettnek látja megmutatni magát. Tőlük pedig a nézőközönség nem várhat el akkora profizmust - akár animációról, akár vágási technikáról van szó -, mint a tapasztaltabb művésztársaktól.
A közönség számára inkább a történet a lényeg, hiszen kikapcsolódni vágyunk, nem pedig az amúgy is túlterhelt agyunkat tornáztatni. A műsorvezetőtől pedig ugyancsak szellemességet várunk, vagy esetedben, a karaktert. Eltérő igények és megvalósítás - ez lehet az oka annak, hogy többen azt érezték, az idei remekművek talán nem sikerültek olyan fényesen.
Ezen, számunkra kicsit csalódást okozó tényezők mellett örülünk, hogy eljöttél és még a műsor után is szántál az érdeklődő diákseregre időt, amit sok új borító-, és profilkép is tanúsít. Szarkasztikus videóbloggerséged ellenére most megmutattad azt az arcodat, amit ezidáig nem sokan láthattunk, és még kevesebben ismerünk fel: az emberi arcodat, ahol nem játszod a nagyszájú mindent tudó zsenit, hanem a diákokat a saját nyelvükön szólítod meg és megpróbálod beleélni magadat a helyzetükbe. Egyszóval az empatikus éned.
Végezetül pedig kiemelném azt a mondatod, amely sokszor elhangzik, de nehezen jut el az érintettek tudatáig:
„Mindenki mocskolhatja, amit a másik csinál, de ha tényleg olyan jól tudná, hogy mit kéne másképp tenni, akkor csinálja utánad!”
Maradok mély tisztelettel:
                                     Molnár Bernadett


19 megjegyzés:

  1. A levél ezen része nettó baromság: ,,és amelyik véletlenül megfelel igen elvont ízlésednek".
    Ha valaki nem rajong minden proli szarért (Halálos iramban, Need for Speed, Kalapácsos gyilkos 12), az még nem jelenti azt, hogy elvont az ízlése. Gergőtől még soha nem hallottam "kritikát" igazi művészfilmekről.

    Az is több mint badarság: „Mindenki mocskolhatja, amit a másik csinál, de ha tényleg olyan jól tudná, hogy mit kéne másképp tenni, akkor csinálja utánad!”
    Szóval nem lehet semmiről véleményt mondani, mert akkor kapom a fejemre, hogy "Hülye senkiházi csonálj jobbat!"?

    U.i.: Az ő humora nem a szarkazmusra épül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na és milyen érzés az, ha a hozzászólásod egésze nettó baromság?

      Törlés
    2. :D :D oltááás

      Törlés
  2. Részben egyetértek, de azért a humora nagyon is épít a szarkazmusra, igaz, sok minden másra is. Kicsit tényleg túl erős ez a kritika, de levélben való megfogalmazás egészen jó ötlet volt, valahogy el kéne juttatni Szirmai Gergelyhez, kíváncsi vagyok mit reagálna.

    VálaszTörlés
  3. nekem se tetszik túlzottan. kicsit túl nagyra tartja a filmfesztet, ahhoz képest ami...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért, szerinted nem elég nagy esemény az, ahol az iskola diákjai kiteljesedhetnek?????!!!! attól, hogy téged nem érdekel, mert gondolom, valami primitiv tusko vagy!!!! kössz szépen a kreatyv hozászólást!!...

      Törlés
    2. ezért nem kell egyből letuskózni... az, hogy a cikk írója arról beszél, hogy nem készült eleget az eseményre szerintem hülyeség és nem hiszem, hogy magától találta ki a kérdéseket és direkt nem kritizált senkit, mert mint műsorvezetőnek itt nem az volt a feladata. ez szerintem elég egyértelmű.

      Törlés
  4. Nem voltam ott, de megjegyezném: ha én látok egy rossz filmet, és negatívan értékelem, attól még senki se várja el tőlem, hogy pl. íróként jobbat csináljak a film műfajában. Nekem például nem tetszett ,,Az utolsó bevetés" című film, mert teljesen egyértelmű hülyeségek is vannak benne, de mivelhogy nem vagyok filmrendező, nem tudok jobban csinálni ( ezen műfajban).

    VálaszTörlés
  5. Kedves, "nevemet nem vállalom, de azért keményen beszólok Kommentelő"!
    Az építő jellegű kritikát mindenről szabad, sőt, kell mondani. Mindenki véleménye számít, és ha ez véletlenül kimaradt volna a szövegből, akkor köszönöm Neked, hogy felhívtad a figyelmemet erre a hiányosságra!
    Gergőt ítélje meg mindenki a maga szemszögéből, személy szerint kedvelem, de vannak megnyilvánulásai amikkel nem értek egyet.
    Az említett "proli szar filmekből"egyet se láttam, azt pedig nézd el nekem, ha az első írói próbálkozásom nem lett hibátlan.
    De érdekel, hogy Te mit változtatnál, ha tudsz építő jellegű kritikát (kultúráltan) megfogalmazni, kérlek keress fel!
    Berni

    VálaszTörlés
  6. Azt figyelembe kell venni, hogy Gergő videós és ez a műfaj egészen más volt. Itt nem tudta azt megtenni, hogy megvágja a produkciót. Az tény, hogy felkészületlen volt, de még így is jobb volt mint a diák műsorvezetés (legalábbis szerintem). A levélben van igazság, de szerintem egy kicsit túlzó.

    VálaszTörlés
  7. Nem fogja senki elhinni, hogy én tényleg Szirmai Gergely vagyok, de az Eötvösös barátom, Egressy Tomi írt erről a levélről, gondoltam válaszolok. Megértem a kritikádat Bernadett, de figyelembe kell venni amit a védelmezőim mondtak (oh), azt, hogy én videós vagyok és nem voltam elégszer sok ember előtt színpadon, i guess. A koncepciót, hogy nem kritizálok, hanem kérdezgetek nem egyedül találtam ki, és ez adódott is a műsorvezetői státuszomból. Mindig érdekesek ezek a kezdőfilmes megoldások. Az viszont igaz, hogy szeretem a szarkazmust és sok videómban használom. Én nagyon élveztem így is, bár megvolt a fel-alá járkálás a színpadon az elején, arról le kéne róla szoknom, de nagyon ügyes kisfilmeket hoztatok össze, ha ez egy rosszabb filmfesztivál volt akkor kíváncsi vagyok milyen egy jobb. (Azért az első kommentelő erőszakos stílusát nem pártolom, én is ismerem ezt a fajtát a videóim alól.) Gergő (a privát fiókomból írtam, nem a Hírügynökségéből, így talán hisztek nekem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem hiszem el, hogy te vagy Szirmai Gergely2014. április 6. 17:37

      Ne kommentelj a nevemben ;)

      Törlés
    2. Az igazi gergő nem lenne azzal elfoglalva, hogy hisznek-e neki, vagy sem...

      Törlés
  8. Köszönöm Gergő/nemgergő hogy eljuttattál ehhez a linkhez!
    https://www.youtube.com/watch?v=_l5XJ4RnV2c

    VálaszTörlés
  9. Igen, a régi szép idők. Mennyivel jobb volt a kutyás-kolbászos film animációja, mint az én első videómé.

    VálaszTörlés
  10. Mekkora egy seggfej vagy! Ha ennyire tudod akkor írj te legalább ilyen szinvonalú nyílt levelet! Berni minden szavával egyet értek, de azért szeretem a Szerkesztő urat továbbra is!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. te kire reagálsz?

      Törlés
    2. Ezt az első névtelen kommentelőnek kültem!

      Törlés